1 százalék

Amikor hét évvel ezelőtt kihúzták alólunk a talajt, és egyik napról a másikra új szerkesztőséget kellett alapítanunk azt mondtam: ha csak egy százalék esély van a túlélésre, csináljuk meg!” – György Zsombor. Egy százalék. Az pont eggyel több a nullánál.

Azóta eltelt hét év, és nem csak túléltünk, de fejlődtünk is. Ezt pedig olvasóinknak, előfizetőinknek és nézőinknek köszönhetjük. Szeretnénk tovább is fejlődni, hogy még több hatalmi visszásságot leplezhessünk le, és hogy nehéz sorsú embereket, közösségeket segíthessünk.

Az idei évtől, vagyis 2025-től a Magyar Hang Alapítvány is gyűjti az 1 százalékos felajánlásokat.

Ha Ön is hozzájárulna ahhoz, hogy:

  • A jövőben is bemutathassuk a „másik Magyarországot”, a NER titkos helyeitől a szegénysorokig;
  • A jövőben is bemutathassuk az épülő vagy éppen már felépült akkugyártó üzemek közelében élők küzdelmeit;
  • A jövőben is bemutathassuk az elhibázott politikai döntések okozta környezetpusztítást;
  • A jövőben is bemutathassuk a környező országok magyarlakta településeinek ügyeit;
  • A jövőben is bemutathassunk olyan élethelyzeteket, melyeken a nyilvánosság erejével közösen tudunk javítani, hogy felerősíthessük a kiszolgáltatott emberek hangját;
  • És persze, hogy a jövőben is bemutathassunk olyan sikertörténeteket, amelyek inspirációt jelenthetnek vagy csak mosolyt csalhassanak az arcunkra...

De ez még mindig nem minden. Ha Ön is hozzájárulna ahhoz, hogy:

  • Még magasabb színvonalú és minőségű műsorokat készíthessünk;
  • Még több fontos ügyet, problémát mutathassunk meg videón is...

Akkor kérjük, ajánlja fel adója 1 százalékát a Magyar Hang Alapítványnak!
Kedvezményezett neve: Magyar Hang Alapítvány
Adószám: 19323323-1-41

Hiszünk abban, hogy a nyilvánosságnak még mindig van ereje Magyarországon!